Ajánlott, 2024

Szerkesztő Választása

A TDM és az FDM közötti különbség

A TDM (Time Division Multiplexing) és az FDM (Frequency Division Multiplexing) a multiplexelés két technikája. A TDM és az FDM közötti általános különbség az, hogy a TDM megosztja a különböző jelek időskáláját; Míg az FDM megosztja a különböző jelek frekvenciaskáláját.

Mielőtt megértenénk mindkét kifejezést a mélyen, értsük meg a multiplexing kifejezést. A multiplexelés olyan technika, amellyel egyidejűleg több adatot továbbítunk egyetlen adatkapcsolaton keresztül. A multiplexelt rendszer n számú olyan eszközt tartalmaz, amelyek megosztják az egyik kapcsolat kapacitását, így a link (elérési út) több csatornát is tartalmazhat.

Több eszköz táplálta az átviteli folyamokat egy multiplexerbe (MUX), amely egyetlen áramra egyesíti őket. A vevőnél az egyetlen adatfolyam a Demultiplexerre (DEMUX) irányul, amely ismét átalakításra kerül a komponens továbbítására és elküldésre kerül a tervezett vevőkhöz.

Összehasonlító táblázat

Az összehasonlítás alapja
TDMFDM
AlapvetőAz időskálát megosztják.A frekvencia meg van osztva.
HasználtDigitális jelek és analóg jelekAnalóg jelek
Szükséges követelménySzinkronizálja az impulzustGuard Band
InterferenciaAlacsony vagy elhanyagolhatóMagas
CircuitryegyszerűbbÖsszetett
HasznosításHatékonyan használhatóHatástalan

A TDM meghatározása

Az időosztásos multiplexelést (TDM) úgy tekintjük, mint egy digitális eljárást, amely akkor alkalmazható, ha az adathordozó adatátviteli sebessége nagyobb, mint az adatátviteli és vevőeszközök adatsebessége. A TDM-ben a megfelelő keretek a különböző forrásokból továbbítandó adatokat hordozzák. Minden egyes keret időrés-készletből áll, és minden egyes forrásrészhez egy időrés van hozzárendelve.

A TDM típusai:

  • Szinkron időosztásos multiplexelés - Ebben a típusban a szinkron kifejezés azt jelenti, hogy a multiplexer pontosan ugyanazzal a résszel fog rendelni minden egyes eszközhöz, még akkor is, ha az eszköznek valamit kell küldeni vagy sem. Ha nincs valami, az időrés üres lenne. A TDM kereteket használ az időrések csoportosításához, amelyek az időrések teljes ciklusát lefedik. A szinkron TDM egy fogalmat használ, vagyis egy olyan keret létrehozására, amelyben egy multiplexer egyszerre képes egy adategységet venni minden egyes eszközről, majd egy másik adategységet minden eszközről és így tovább. A nyugtázás sorrendje értesíti a demultiplexert, hogy hová irányítsa az egyes időréseket, ami kiküszöböli a címzés szükségességét. Az időzítési inkonzisztenciákból való helyreállításhoz a keretezési biteket használják, amelyeket általában minden keret elejéhez csatolnak. A bit- tölteléket arra használják, hogy a sebességkapcsolatokat arra kényszerítsék, hogy kiegyenlítsék a több eszköz közötti sebességet egymás egész számának. Bit tömés esetén a multiplexer további biteket csatol az eszköz forrásáramához.
  • Az aszinkron időosztásos multiplexelés - a szinkron TDM elpusztítja a nem használt helyet a linkben, így nem biztosítja a kapcsolat teljes kapacitásának hatékony használatát. Ez aszinkron TDM-et eredményezett. Itt az aszinkron eszközök nem rugalmasak. Az aszinkron TDM-ben számos alacsony sebességű bemeneti vonalat egyetlen nagysebességű vonallal multiplexálunk. Az aszinkron TDM-ben a keretben lévő rések száma kisebb, mint az adatvonalak száma. Éppen ellenkezőleg, a szinkron TDM-ben a résidők számának meg kell egyeznie az adatvonalak számával. Ezért kerülik el a linkkapacitás elvesztését.

Az FDM meghatározása

A frekvenciaosztásos multiplexelés (FDM) egy analóg technika, amely csak akkor valósítható meg, ha a kapcsolat sávszélessége nagyobb, mint a továbbítandó jelek egyesített sávszélessége. Minden küldő eszköz olyan jeleket állít elő, amelyek különböző hordozófrekvenciákon modulálódnak. A modulált jel tartásához a vivőfrekvenciákat megfelelő sávszélességgel izoláljuk.

A modulált jeleket ezután egy összekapcsolt jelre egyesítik, amelyet a link továbbíthat. A jelek a csatornáknak nevezett sávszélesség-tartományokon áthaladnak.

A jelek átfedése vezérelhető a nem használt sávszélesség-csíkok használatával a csatornák szegregálásához, ezeket védő sávoknak nevezik. A hordozófrekvenciáknak nem szabad megszakítaniuk az eredeti adatfrekvenciákat. Ha bármelyik feltétel nem tapad meg, az eredeti jeleket nem lehet visszaállítani.

A TDM és az FDM közötti különbségek

  1. Az időosztásos multiplexelés (TDM) magában foglalja az idő megosztását a jelek időréseinek felhasználásával. Másrészt a frekvenciaosztásos multiplexelés (FDM) magában foglalja a frekvenciák eloszlását, ahol a csatorna különböző sávszélesség-tartományokra (csatornákra) oszlik.
  2. Az analóg jelet vagy a digitális jelet a TDM számára lehet használni, míg az FDM csak analóg jelekkel működik.
  3. A szinkronizálás engedélyezéséhez a keretkezelő biteket (Sync Pulses) használják a TDM-ben a keret elején. Ezzel ellentétben az FDM a Guard sávokat használja a jelek elkülönítésére és az átfedések megelőzésére.
  4. Az FDM rendszer különböző hordozókat hoz létre a különböző csatornák számára, és mindegyik külön frekvenciasávot foglal el. Ezenkívül különböző sávszűrő szükséges. Ezzel szemben a TDM rendszer azonos áramköröket igényel. Ennek eredményeként az FDM-ben szükséges áramkör bonyolultabb, mint a TDM-ben szükséges.
  5. A különböző erősítők nem lineáris jellege az FDM rendszerben harmonikus torzítást eredményez, és ez bevezeti az interferenciát . Ezzel ellentétben a TDM rendszerben az időrések különböző jelekhez vannak rendelve; mivel a többszörös jelek nem kerülnek egyidejűleg a linkbe. Bár a két rendszer nemlineáris követelményei azonosak, de a TDM immunis az interferenciára (áthidalás).
  6. A fizikai kapcsolat használata a TDM esetében hatékonyabb, mint az FDM-ben. Ennek oka, hogy az FDM rendszer több csatornára osztja a linket, amely nem használja a teljes csatorna kapacitást.

Következtetés

A TDM és az FDM mindkét módszer a multiplexeléshez. Az FDM analóg jeleket használ, és a TDM mindkét típusú analóg és digitális jelet használja. A TDM hatékonysága azonban sokkal nagyobb, mint az FDM.

Top